Madárkórház, Madárpark, Madármentő kiállítás, és látványkórház a Hortobágyon Madárkórház Alapítvány 8001854544 azonosítójú videoriport betöltése folyamatban

Madárkórház, Madárpark, Madármentő kiállítás, és látványkórház a Hortobágyon

Madárkórház Alapítvány

A MADÁRKÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY célja elsősorban védett madarak állatorvosi gyógykezelése, állatkórházi ellátása, gyógyulásuk után a szabad természetbe való visszahelyezése. A látványkórházban hangszigetelt üvegablakokon át a látogatók betekinthetnek a lábadozó madarakhoz, és a műtőbe is.
A természetes sérüléseken, fertőzéseken túl az emberi tevékenységek következtében - mérgezések, országúti károk, orvvadászat, stb. - sok madár szenved olyan sérülést amelyből megfelelő körülmények között megmenthetők.
A madarak gyógykezelése szervezett körülmények között 1991 óta a Hortobágyi Nemzeti Park által a Tiszafüred-Kócsújfalu határában működtetett madár repatriáló állomáson kezdődött, melynek intenzív osztályát 1999-ben Hortobágyon berendezett Madárkórházban alakítottuk ki, mely 2006-tól uniós támogatással létrehozott Madárparkban működik. Ide az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg, védett-fokozottan védett madarak, melyek (túlnyomó részt sebészeti) állatorvosi ellátása, utókezelése és teljes gyógyulása után, a jelenlegi feltételek között, mintegy 40%-ban visszavadításra kerülnek.
A maradandó károsodást szenvedett, a természetbe való visszahelyezésre alkalmatlan egyedek tenyésztése, zárt téri szaporítása, tartása is a telepen történik.

Ahonnan elindultunk
A Hortobágyi Nemzeti Park által működtetett Górés telep funkciójának megfelelő zavartalanságát eldugottsága és nehéz megközelíthetősége biztosítja. Ugyanakkor a Hortobágyhoz való viszonylag nagy, 25 km-es távolsága miatt - melyből 5 km az év egy részében járhatatlan földút - az állatorvos számára a kijutás komoly gondot, pénzt, időt, fáradságot jelentett.
A bekerült madarak azonnali állategészségügyi ellátása röntgent, műtőt és laborhátteret, valamint szakszerű, folyamatos állatorvosi felügyelettel történő utókezelést igényel. Ez utóbbi napi többszöri, sokszor éjszakai állatorvosi jelenlétet feltétételez, mely a telep távolsága és az útviszonyok függvényében, az év jelentős részében való megközelíthetetlensége miatt lehetetlen.
Ezért szükséges a bekerült madarak vizsgálatait, műtéteit, utókezelését közeli, elérhető helyen, állatkórházi körülmények között végezni.
A vadmadarak és vadonélő emlősök kezelése és a velük való bánásmód megfelelő gyakorlatot igényel. Az állat gyógyulási esélyeit alapvetően meghatározza a kezeléssel és elhelyezéssel járó stresszállapot. Az emberhez nem szokott állat megfogásával is olykor elhulláshoz vezető izgalmi állapotba kerülhet.
Mivel a kézrekerült madarak nagy része baleseti sérült, röntgenezésük mindenképpen szükséges, melyet általában műtét követ. Akár röntgenre, akár műtétre való szállítgatásuk jelentősen csökkenti túlélési esélyüket. Sajnos a nagy sasok (réti sas, parlagi sas) erre fokozottan érzékenyek, több madár pusztult már el emiatt. Az állatok minél kevesebb stresszel járó kezeléséhez és a szakszerű munkavégzéshez megfelelő műtő, röntgen, laborhelyiség kialakítása és berendezése szükséges.
Ugyanilyen fontos a kezelt madarak megfelelő elhelyezése, meleg, fűthető volierekben, különös tekintettel a súlyosan sérült, sokkos állapotban lévő, és műtét után ébredező madarakra. Ezek naponta többszöri, sokszor éjszakai állatorvosi ellenőrzést, kezelést, folyamatos felügyeletet igényelnek.
Fenti problémák megoldására elérhető helyen, Hortobágy központjhában megfelelő felszereltségű madárkórházat hoztunk létre, ahol a beteg madarak állandó orvosi felügyelet alatt, teljeskörű ellátásban részesülnek. Az állatkórház működéséhez elengedhetetlen vizsgáló-,műtő-,labor- és röntgen helyiségek  már 1999-ben kialakításra kerültek, majd az intézmény 2006-ban uniós támogatással a szomszédos épületben  megvalósult látogatható látványkórházba költözött, ahol a folyamatosan beérkező madarak kezelése jelenleg folyik.

Eredményeink
Az alapítványban dolgozók nagy része ezt a munkát már 1991 óta folyamatosan végzi. Eddigi eredményeink több száz megmentett és visszavadított madár, ill. a már visszahelyezésre alkalmatlan madarak tenyésztésbe fogása és utódaik repatriálása.
Dr. Déri János hortobágyi baromfi-egészségügyi szakállatorvos, vadgazdálkodási szakmérnök, állatorvosi mikrobiológus, 24 éve foglalkoznak sérült vadmadarak gyógyításával.
Dr. Beregi Attila PhD állatorvos, a Szent István Egyetem docense 18 éve vesz részt a munkában. Dr. Kiss József, dr. Könczei Zoltán, dr. Hóra Idikó klinikus szakállatorvosok a helyettesítésben segítenek. Nagy Judit turisztikai vezető, Nagy András gondnok, Kovács István informatikus, Konyhás István ornitológus, Veres Hajnalka újságíró mellett Szántó Mihályné és Való Tünde a madarak gondozásában segítenek.
Az általunk felhalmozott elméleti és gyakorlati tudás adja az alapítvány fő erősségét. Jól kiegészíti Őket egy nem nagyszámú, de lelkes és elhivatott segítő csapat, akik önzetlen munkájukkal támogatják őket.
Évek alatt az általunk kezelt több ezer vadon élő állat közül a következő védett fajok: réti sas, szirti sas, parlagi sas, pusztai sas, békászó sas, halászsas, kigyászölyv, vándorsólyom, kerecsensólyom, kabasólyom, uhu, macskabagoly, erdei és réti fülesbagoly, gyöngybagoly, kuvik, darázsölyv, egerészölyv, kék-és vörösvércse, karvaly, héja, kis héja, daru, fekete-és fehérgólya, bütyköshattyú, kisvöcsök, búbos vöcsök, szárcsa, nagykócsag, kiskócsag, kanalasgém, szürkegém, bölömbika, bakcsó, törpegém, guvat, erdei szalonka, pajzsos cankó, holló, vetési varjú, csóka, szalakóta, gyurgyalag, búbos banka, lappantyú, tövisszúró gébics, szürkebegy, zöldike, házi rozsdafarkú, fenyőrigó, énekes rigó, fekete rigó, sárgalábú sirály, dankasirály, füsti-, molnár- és parti fecske, vidra, emlithetők meg, de kezeltünk vadászható fajokat pl. nagy liliket, tőkés récét, dolmányos varjút, fácánt, borzot, vadmalacot és őzgidát is.

Az alapítvány által 2002 nyara óta működtetett Madármentő Kiállítás Hortobágy egyik érdekes turisztikai látványossága, mely 2006-ban madárparkkal bővült. Létrehozásával a madárkórház tevékenységét megismerni akaró, állatbarát és természetkedvelő érdeklődők, óvodai-iskolai csoportok, szakemberek igényeit igyekszünk kielégíteni. Újszerű ötletekkel, egyedi, diorámás preparátumokkal, poszterekkel, fotókkal, eredeti röntgenképekkel, laborleletekkel, újságcikkekkel, sok videó anyaggal, és ipari kamerákon keresztül élő közvetítéssel, megfelelő szakvezetés mellett, a látogató nemcsak a madárkórház tevékenységébe tekinthet be, hanem megismerkedhet azokkal a lehetőségekkel, melyekkel a természetben járva sérült, beteg madarakon segíthet, felismerheti az egyes életközösségeket fenyegető veszélyforrásokat és a megelőzés lehetőségeit.
A madárkórház látogatható de a műtőbe, laborba higiéniai okokból nem kívánatos a belépés. Ezt teszi lehetővé a látványkórház, ahol egyirányban átlátható, hangszigetelt üvegablakokon át a látogatók betekinthetnek a lábadozó madarakhoz és a műtőbe is. A röpdékben megtekinthetők a kezelt páciensek, de a betegek egy részének gyógyulását is zavarja a látogatóforgalom. A látványkórház olyan példa értékű, hiánypótló megoldás, mely mindezeket lehetővé teszi, anélkül, hogy zavarná a munkát, vagy a betegeket.
A hortobágyi Madárkórház télen is sok szeretettel várja a látogatóit, és a kirándulni vágyókat. A Hortobágy szépségei télen is fantasztikus kikapcsolódást nyújtanak a természetet kedvelőknek.

  Malomházi Erdő:
A malomházi őserdő több száz éves maradványa az egykoron a Hortobágyot borító tölgyrengetegnek. Ma mint egy rezervátumot őrzik a múlt kincseit. A nádi farkasnak, a vadszamárnak, az őstuloknak, és a vadlovaknak természetes élőhelye volt ez az erdő, ahol ma is megtekinthetők.

  Halastavak:
A hortobágyi halastórendszer Európa egyik legnagyobb mesterséges halastórendszere. Az itt élő madárvilág külföldről is idevonzza a madarászokat. Több száz madárfaj fordul itt meg. Csak hogy néhányat említsünk: a kis- és nagykócsag, a kormoránok, a szürkegém, a vörösgém, a törpegém, a bakcsó, a bölömbika, a jégmadár, a nagylilik, a réti sas, a parlagi sas, a barna rétihéja, ölyvek, baglyok, szárcsák, és még sok más faj itt találja meg táplálékát. Pihenőhelyként szolgál még a tömegével vonuló madarak számára is, mint például az ősszel itt állomásozó darvaknak. Darvak

 A programokkal kapcsolatban az alábbi telefonszámon lehet érdeklődni:
Déri Balázs:0630/686-863-5

A Madárpark története
A Madárpark története 1983-ban kezdodött, amikor egyetemista koromban szakmai gyakorlaton a németországi Walsrodeban a Madárparkban jártam, amely egy hatalmas madár-állatkert. Ott láttam először látogatható röpdéket, és tapasztaltam meg azt az élményt, amikor a repülő madarak közt, elválasztó rácsok nélkül a természet részének érzi magát az ember.
Akkor voltam gyakorlaton a hannoveri Baromfiklinikán. Ez elsősorban házibaromfi-egészségügyi intézmény, melyet Siegmann professzor hozott létre, akitől sokat tanultam.
Vadmadarak gyógyítására állategészségügyi létesítmény és madárpark együtt akkor még nem volt. Azután Hortobágyra kerültem, ahol házibaromfi praxis mellett hobbiként vadmadarak gyógyításában is tapasztalatokat szereztem. 1991-ben Sándor István és Dudás Miklós felkértek a górési ragadozómadár-rehabilitációs állomás állatorvosi ellátására. Akkor még az állatorvosi képzésnek nem volt része a vadmadarak gyógyítása.
Az elsősorban baleseti sérültek ellátásába, a csontsebészeti gyakorlatba dr. Lakos István humán baleseti sebész vezetett be. Majd barátommal, dr. Beregi Attilával - aki ma már ezt az egyetemen tanítja - dolgoztuk bele magunkat ebbe a szakmába.
A górési puritán körülmények között végzett munka során felmerült a szükségessége annak, hogy megfelelő felszereltségű rendelőt, sőt inkább kórházat hozzunk létre Hortobágyon. Ekkor alakult meg 1999-ben a Madárkórház. Nagyon szegényes körülmények között, és sok nélkülözés mellett, de a Philips cég adományaként érkezett vadonatúj röntgengéppel és kevésbé új, de használható felszereléssel kórházi ellátást tudtunk biztosítani az évi 2-300 hozzánk érkező madárnak.
A kórház új épületének a története számomra 1987-ben kezdődött, amikor a szomszédba költöztünk. Romos garázsépület volt, mely állapota egészen a legutóbbi időkig megmaradt. Akkor már elképzeltem a jelenlegi külsejét és funkcióját, de hogy megvehessük 11 évig, 1998-ig, hogy részlegesen felújítsuk, 2000-ig váratott magára. 2001-ben pályázati támogatásból megnyílt az Öko-teleház. 2002-ben megnyitottuk itt első madármentő kiállításunkat, és ezzel a gyógyításnál hatékonyabb megelőző tevékenységet, és természetvédelmi szemlélet kialakítását, oktatását vállaltuk feladatként. Bár a helybeliek mélyen hallgattak róla, kiderült, hogy az épületnek az 50-es években egészen más története is volt: egyike volt a hortobágyi Gulág épületeinek, ahol háromszázan éltek rabszolgasorban, ártatlanul, kényszermukára ítélve. Most az öko-teleház emlékfalán olvashatjuk neveiket.
A szakmai igények kielégítésére és a látogatók számára megfelelő körülmények biztosítására 1998-óta pályáztunk, minden lehető módon. A látványkórház terve 2000-ben készült el. 2002-ben, az Egyesült Arab Emirátusban járva, az Abu-Dhabi Sólyomkórházban láttam működni a látványkórházat. A siker ismét váratott magára, de megérte, mert hazai pár milliós pályázati lehetőségekkel ezt nem hozhattuk volna létre.
2004-ben adódott lehetőség a ROP 1.1.1.turisztkai vonzerők növelésére kiírt uniós pályázatra, mely segítségével 2005-ben 2,5% önrész mellett, 178 millió Ft-os vissza nem térítendő támogatást nyertünk. A munkálatok 2006. áprilisában kezdődtek, és 2006 augusztusára elkészült a Madárpark: madárkertekkel, a madármentő kiállítást, öko-teleházat és látványkórházat magában foglaló látogatóházzal, nagyröpdével, tórendszerrel és játszókerttel, ahol a legnépszerűbb játék a sasos gyerekröptető.
Dr. Déri János

Ahhoz, hogy a beteg madarak gyógyítását, műtését, a szabad életre való felkészítését tovább folytathassuk, támogatásra van szükségünk.
Felajánlását, melynek összegét ön szabja meg, eljuttathatja hozzánk banki átutalással vagy postai csekken.
Bankszámlaszámunk: 59900029-10001868
Címünk: Madárkórház Alapítvány, 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6.

Minden támogatást előre is köszönünk! 
Aki sérült, beteg vadmadarat talál, értesítse az alapítványunkat