Hozzávalók: 1 kg sertéskaraj, 2 nagy fej vöröshagyma, 20 dkg füstölt szalonna, 2 TV paprika, 2 paradicsom, 6-8 gerezd fokhagyma (ki milyen intentíven szereti), só, bors, majoránna, 1,5 kg héjában főtt burgonya.
Elkészítés: A szalonnát apró kockára vágjuk, és egy lábasban kisütjük a zsírját. Ebben megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd hozzákeverjük a kockára vágott karajt. Az apróra vágott paprikát és paradicsomot is belekeverjük, majd sózzuk, borsozzuk, majorannával és fokhagymával fűszerezzük, lefedjük és párolni kezdjük. Az elfővő levet folyamatosan pótoljuk, de csak minimális vizet adjunk hozzá, mivel a brassói aprópecsenye nevében is benne van, hogy pecsenye, sült hús.
A főtt burgonyákat meghámozzuk, és kockára vágjuk. Forró olajban szép pirosra sütjük.
Ha a hús puha, megkóstoljuk, szükség szerint utána ízesítjük. Vagy a sült burgonyára tálaljuk, vagy összeforgatjuk vele, és így adjuk a tányérra.
Készíthető főzés nélkül sütött burgonyával is, amelyet sütés után még öt percig összesütünk a hússal.
Másik elkészítési módja a brassóinak, amikor a sültszalonna felét az elején kivesszük, és a másik felével készítjük el az ételt. Ha a hús elkészült, beleforgatjuk a félretett sültszalonnát, így intenzívebb ízt kapunk.
A brassóiból kihagyható a paradicsom és paprika is, a lényeg a fokhagyma, szalonna, hús és sültburgonya.
Elkészíti Gyarmati Ferenc, a filmhíradó szakácsa.
Ajánló: Nézd meg a Gőzgombócunkat vaníliamártással. Már a neve is ígéretes, no de amikor megkóstoljuk. Nem is gondolnád mennyire finom ez a desszert. Puha mákos gombóc (gőzbuktának is nevezik) szilvalekvárral töltve, vaníliaöntettel tálalva. Különleges, külföldi recept. Nem kellenek drága összetevők sem, bátran bevállalhatod egy vasárnapi ebéd desszertjeként. Érdekessége, hogy nem sütjük, hanem gőzöljük. Németországban gombócként ismerik, nem bukta, hanem gombóc formákat készítenek, de a recept ugyanaz. Isteni.
URL: www.filmhirado.hu/8913194781