Egy szokatlanul jó hangulatú, második otthon
A NEMES NAGY ÁGNES HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA, ahova a diákok fiatal koruk és kisebb tudásuk ellenére is a tanárokkal egyenrangú iskolapolgárként járnak.
Korszerű
diákcentrikus pedagógiai elveinek, az oktatásban alkalmazott modern módszertani eszközeinek -
drámapedagógia, élményközpontúság, kooperatív tanulás, projektmódszer stb. - köszönhetően egy szokatlanul jó hangulatú második otthon.
A tanév folyamán számtalan tanórán kívüli rendhagyó programmal tesszük érdekessé a tananyag elsajátítását, iskolanapjaink, színházi előadásaink, fesztiváljaink, hazai és külföldi utazásaink legendásan jó hírűek.
A drámatagozatos osztályba azokat a tanulókat várjuk, akiket érdekel a színház és a művészetek világa, szívesen beszélnek, olvasnak, írnak, gondolkodnak róla. Azokat is, akik színészek akarnak lenni, és azokat is, akik nem, hiszen a foglalkozásokon elsajátítható tudást nemcsak a színpadon, hanem az élet minden területén előforduló kommunikációs helyzetekben is használhatják. Mindenképp várjuk azokat a tanulókat, akik gyerekszínjátszókként már megismerkedtek a színház varázslatos világával, és szívesen folytatják diákszínjátszóként ezt a sokoldalú tevékenységet.
Az osztály
angol (02) vagy
német nyelvet (03) tanul. A drámások emelt szinten tanulhatnak
magyar nyelvet és irodalmat, történelmet, valamint
mozgókép- és médiaismereteket. A művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoportos alapozó oktatás
dráma- és színházelmélet órákon, drámajáték foglalkozáson, magyar és angol nyelvű színházi gyakorlatokon, beszéd, mozgás és zenei foglalkozásokon folyik.
A tanórai tevékenység mellett élményszerű keretekben, pl. drámatáborban, fesztiválon, külföldi vendégjátékon, az iskolai média működtetésével gyarapítjuk a diákok tudását, fejlesztjük képességeiket, tehetségüket. A drámás foglalkozásokhoz minden osztálynak színházi tréningre és előadásra alkalmas helyiséget biztosítunk. Drámatagozatos tanulóink dráma érettségivel zárhatják, az érettségit követően pedig
a színész II. szakképzésen helyben folytathatják tanulmányaikat.
Legfőbb törekvésünk, hogy
tanulóink széles, stabil általános műveltséggel rendelkezzenek
ismerjék fel az anyanyelv, az informatika és idegen nyelvtudás fontosságát világunkban
váljanak tudatos, aktív állampolgárokká és európai uniós polgárokká
legyenek érdeklődőek egyre inkább kitáguló világunk kérdései és problémái iránt
a tanulás és a tudatos ismeretszerzés váljon életformájukká
legyenek igényesek önmagukkal szemben
Iskolánkban különös hangsúlyt kapnak a magyar nyelv és irodalom, az idegen nyelvek és az informatika. Informatikából - az érettségi lehetőségén kívül - szeretnénk minél több tanulót eljuttatni az
ECDL-vizsgáig, amely Európában elfogadott számítógépkezelői képesítést jelent. Iskolánk sajátos tantárgya a
médiaismeretek és a
filmkultúra illetve filmesztétika. E komplex tantárgy választható érettségi tantárgy is egyben. Oktatási munkánk másik speciális területe a drámapedagógia.
A széleskörű általános műveltség mellett iskolánk a továbbtanuláshoz is jó esélyt kíván biztosítani. Nagy szerepet kap az önálló tanulói ismeretszerzés, öntevékenység, a tanórán kívüli önművelés. Segítjük az önmegismerést, a harmonikusabb és gazdagabb személyiség kibontakozását, a szorongások, gátlások oldását. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a tanulók képességeinek, körülményeinek minél jobb, mélyebb megismerése.
Nevelő - oktató munkánkban törekszünk
tanulás- és tanulócentrikus módszerek alkalmazására, ahol a tanár szerepe egyre inkább a tanulás megszervezésére, irányítására, a tanulók önálló ismeretszerzésének segítésére irányul és nem csupán az ismeretátadásra.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tanulók folyamatosan és ténylegesen képességeik szerint teljesítsenek, s e képességek az évek során fejlődjenek is.
Iskolánkban működik a
gyakornoki rendszer, jelenleg két gyakornokkal. Az érvényes Gyakornoki Szabályzat megtekinthető s titkárságon és a könyvtárban.
Mivel az iskola épülete kicsi és képzési rendszerünkben egyre inkább előtérbe kerültek a tanár- és tanteremigényes kiscsoportos foglalkozások, 385 tanulónál többet nem tudunk befogadni. Ennek megfelelően az utóbbi években évfolyamonként
2-2 párhuzamos osztályt indítunk.
Az évek során
osztályaink kialakításánál két fő profil rajzolódott ki: az évfolyam egyik osztályánál az
idegen nyelv oktatása, a másiknál a
dráma és a színjátszás. Az osztályokat a felvett tanulók érdeklődése alapján állítjuk össze.
Érettségi utáni szakképzéseink:
Kifutó jelleggel befejezzük a
képi diagnosztikai és intervenciós asszisztensi szakképzést. A továbbiakban a szakképzés a Raul Wallenberg Szakképző Iskolában (TISZKben) zajlik.
Drámatagozatunk a
Színész II. szakképző évfolyamon folytathatják tanulmányaikat iskolánkban.
Az iskola 1931-ben épült. A kor fő építészeti stílusának, a római iskolának a jellegzetes jegyeit viseli, ezért műemléki védettség alatt áll. A II. világháború végéig fiú elemi iskolaként működött, 1945 után már lányok is jártak ide általános iskolába. 1968-ban egészségügyi szakközépiskolává alakult.
Nem sokkal később vette fel a híres belgyógyász, Dr. Hetényi Géza nevét. Két évtizeden át kizárólag lányok oktatásával foglalkozott. (Általános ápoló és asszisztens képzettséget adott.) Az 1980-as években - a szakképzés átalakulásával - az egészségügyi középiskolai képzés fokozatosan megszűnt és a világbanki program átvételével általános műveltséget adó humán középiskolává vált. Ezzel párhuzamosan ismét koedukált iskola lett a Hetényi.
Egészségügyi szakközépiskolaként kialakult
nemes hagyományainkat és tantestületünk kétségtelen
értékeit átmentve olyan
humán középiskolát hoztunk létre, amelyben megváltoztak a tradicionális vezetői és tanári szerepek, átértékelődtek a feladatok az iskolai élet szinte minden területén, változtak az értékrendek és bizonyos hangsúlyok is áthelyeződtek helyi tantervünkben.
Humán középiskolánkban két fő profil rajzolódott ki: az egyik az
idegen nyelvi tagozat, amely évek óta 0. nyelvi előkészítő tanfolyammal indul és 5 éves képzést nyújt. A másik a 4 évfolyamos
drámatagozat.
Érettségi utáni szakképzésünk egyik területe, a képi diagnosztikai és intervenciós szakképzés kifutó jelleggel megszűnik.
2006-ban elíndított a
színész II. szakképzés folyamatosan működik. 2009-ben vette fel Nemes Nagy Ágnes nevét.