Fő tevékenysége volt akkor a posztgraduális és az érettségi utáni továbbképzés, a vezetőképzés, valamint szaknyelv oktatása a nagy külkereskedelmi vállalatok igényei szerint. A képzés olyan külkereskedelmi szakemberekre koncentrálódott, akik vezetési ismereteket vagy kiegészítő - például marketing-, jogi stb. - szakmai ismereteket, illetve idegen nyelveket kívántak elsajátítani.
A szakképzés súlypontja az OKJ szerinti szakmák oktatása, de emellett a gazdasági szakemberek továbbképzése is része tevékenységünknek.
A KOTK 1993-ban létrehozta a Külgazdasági Szakközépiskolát, amely közoktatási intézményként működik, nappali és levelező tagozattal. Fenntartója a Gazdasági Szakoktatásért Alapítvány.
A nyelvoktatás szervesen hozzátartozik a szakképzéshez, hiszen a külgazdasági szakemberek felkészültségéhez a nyelvtudás is szükséges. A nyelvoktatás a KOTK-nak megalakulása óta az egyik legfontosabb szolgáltatása, a cég a külkereskedelmi szaknyelv oktatásának elismert központja.
A KOTK vizsgaközpontjában nem csak a saját hallgatóink, hanem máshol végzettek is tehetnek szakmai vizsgát és nyelvvizsgát.
Aktuális tanfolyami ajánlatunk
Kereskedelmi szakirány
- Kereskedelmi ügyintéző tanfolyam
- Külgazdasági ügyintéző tanfolyam
- Külkereskedelmi üzletkötő tanfolyam
Idegenforgalmi szakirány
- Idegenvezető tanfolyam
- Protokollügyintéző tanfolyam
- Utazásügyintéző tanfolyam
- Rendezvény és konferenciaszervező tanfolyam
- Utazásszervező menedzser tanfolyam
Szállítmányozási és logisztikai szakirány
- Logisztikai ügyintéző tanfolyam
- Veszélyesáru-ügyintéző
- Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző tanfolyam
Marketing és pr szakirány
- Marketing- és reklámügyintéző tanfolyam
- Hirdetésügyintéző tanfolyam
- PR ügyintéző tanfolyam
Pénzügyi, számviteli, tb szakirány
- Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam
- Mérlegképes könyvelő tanfolyam
Szakirányú diplomával rendelkezőknek rövidített változatban is!
- Társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó tanfolyam
- Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam
- Bérügyintéző tanfolyam
Vám és jövedéki szakirány
- Vámügyintéző tanfolyam
- Jövedéki ügyintéző tanfolyam
- Termékdíjügyintéző (előkészületben)
Előzetes jelentkezéseket elfogadunk!
Irodai, ügyviteli szakirány
- Irodai asszisztens tanfolyam
- Gépíró tanfolyam
- Gépíró, szövegszerkesztő tanfolyam
- Idegennyelvi titkár tanfolyam
- Ügyintéző titkár tanfolyam
- Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyam
Vállalkozások, intézmények figyelmébe!
Háromtagú konzorciumot hoztunk létre SPEKTRUM Képzésmenedzsment Központ néven, melynek célja, hogy Magyarországon a legszélesebb körű képzési szolgáltatásokat nyújtsuk vállalati megrendelőinknek!
Részletek...
A vállalkozásoknak ajánlott képzéseinkről, valamint a szakképzési hozzájárulás felhasználásának lehetőségeiről a Cégeknek ajánljuk menüpontban olvashatnak részletesebb információkat.
folytatás
A KOTK tanfolyamain igénybevehető kedvezmények
A KáVé Klub tagjai (a KOTK volt hallgatói) a KáVé Klub menüpontban felsorolt kedvezményeket vehetik igénybe.
A KOTK hallgatói és a Külgazdasági Szakközépiskola tanulói a KOTK Könyvesboltjában 10% kedvezménnyel vásásolhatnak.
Kisgyermekes szülők (gyed-en, gyes-en lévők) a szakmai tanfolyamok képzési díjából 20%, a nyelvtanfolyamok díjából 10% kedvezményt kaphatnak.
Pályakezdő diplomások, valamint egyetemi, főiskolai hallgatók mind a szakmai, mind a nyelvtanfolyamok díjából 10% kedvezményt kaphatnak.
10 000 Ft kedvezményt kap képzési díjából az a jelentkező, aki hoz még egy jelentkezőt. Többszörösen is igénybevehető!
Ha volt hallgatónk ajánlásával jelentkezik valaki, akkor a régi hallgatónk 5000 Ft-os -nyelvtanfolyamra bárki által beváltható- kupont kap.
HVG, valamint NET VIP klubkártyával rendelkezők 5%, MKSZ és VOSZ tagvállalatok alkalmazottai és családtagjai 10% kedvezményt kapnak a képzési díjból és a tankönyvek árából.
A kedvezmények nem vonhatók össze!
Nyelvoktatás
- Általános nyelvtanfolyam
- Külkereskedelmi szaknyelvi továbbképzés
- Irodai angol
- Nyelvvizsga-tréning szóbeli és írásbeli nyelvvizsgára
- Nyelvtanfolyami árak
Általános nyelvtanfolyam
Középszintű haladó angol nyelvtanfolyam indul április végén!
Alapfokú nyelvvizsgával, vagy annak megfelelő nyelvtudással rendelkezők jelentkezését várjuk. A képzés 60 órás modulokból épül fel. Heti 2x3 óra, napközbeni időpontban, április végétől július közepéig tart.
A képzés díja 36 000 Ft/60 óra. Részletfizetés lehetséges. A nyelvi szintfelmérés ingyenes. Kérdése van? Tegye fel: info@kotk.hu.
Jelentkezési határidő: április 20.
Jelentkezzen itt!
A program elsődleges célja a kívánt szintű nyelvtudás elérése. A programok modulrendszerű felépítéséből adódóan, az egyéni vagy intézményi megrendelői igényeknek megfelelően, akár egy-egy modul is kiválasztható, az előzetes tudásszint beszámításával bármelyik modulba be lehet kapcsolódni a képzési folyamat során. Az elért tudásszintnek megfelelő nyelvvizsgát a KOTK vizsgaközpontban tehetnek a résztvevők.
Külkereskedelmi szaknyelvi továbbképzés
A szakmai nyelv oktatásának célja az, hogy a megfelelő nyelvtudással rendelkező hallgatók elsajátítsák az adott szakma különleges szókincsét, kifejezéstárát, nyelvi szokásait, a formai követelményeit és alkalmazkodni tudjanak a célnyelvi szakmai kultúrához. A tananyag ezért a szakmai szókincs és kifejezésmód fejlesztésére, pontos használatára és megértésére, a szakmai szokások megismertetésére koncentrál.
Tárgyalási gyakorlat
Az üzleti tárgyaláson a magas szintű nyelvtudás mellett elengedhetetlen a szakmai nyelv és az idegen nyelvű tárgyalási technkák ismerete, magabiztos alkalmazása. Képzésünk ehhez nyújt idegen nyelvű elméleti és gyakorlati ismereteket.
(A beiratkozás feltétele: legalább középfokú nyelvtudás)
Irodai angol
A legfontosabb feladat, hogy hallgatóinkat képessé tegyük arra, hogy az irodai szaknyelvi tudás birtokában sikeresen kommunikáljanak, képesek legyenek az önálló tájékozódásra, ügyintézésre.
(A beiratkozás feltétele: legalább alapfokú nyelvtudás)
Nyelvvizsga-előkészítő szóbeli és írásbeli vizsgára
A nyelvvizsga-előkészítő képzéseket a nyelvvizsgát megelőző időszakokban szervezzük. Külön-külön is lehet jelentkezni a szóbeli vagy az írásbeli vizsgák előtt. A tanfolyamon minta-vizsga szituációkat, illetve feladatokat oldanak meg a résztvevők.
Vállalatok által megrendelhető nyelvtanfolyamok
Speciális csoportos (egy csoport maximum 15 fő) vagy egyéni nyelvtanfolyamokat is szervezünk a megrendelő kívánsága szerinti nyelven és helyszínen.
Nyelvi képzéseink a szakképzési hozzájárulás terhére is elszámolhatók.