Hozzávalók:
A húsgolyókhoz: 50 dkg finomra darált hús (vegyesen sertés és marha), 10 dkg vaj, 1 nagy fej vöröshagyma nagyon apró kockákra vágva, 1 tojás, kb. 10 dkg zsemlemorzsa, 1 dl tejszín, 2 mokkáskanál só, csipetnyi őrölt fehér bors, kis csipetnyi őrölt szegfűbors.
A tejszínes barnamártáshoz: 2 dl tejszín, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál szójaszósz, csipetnyi őrölt fehérbors, fél kiskanál pirospaprika, (ha van) húsleves (de jó helyette a víz is).
Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát fonnyasszuk meg egy evőkanál vajon, de ne hagyjuk megbarnulni. A tojást villával kicsit verjük fel. Keverjük össze a tejszínnel, aztán adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és hagyjuk kb. 10 percig állni.
A darálthúst gyúrjuk össze alaposan a vajas hagymával, a tejes tojásba áztatott zsemlemorzsával és a fűszerekkel.
A masszából készítsünk diónyi gombócokat.
A maradék vajat melegítsük meg (de nehogy megégessük!), és állandóan rázogatva a serpenyőt, minden oldalukon süssük barnára a golyókat.
Krumplipürével, sült krumplival vagy főtt krumplival, tejszínes barnamártással és vörösáfonya lekvárral kínáljuk.
A tejszínes barnamártás elkészítése:
A vajba, amiben a húsgolyókat sütöttük, belekeverünk 2 evőkanál lisztet és egy fél kiskanál pirospaprikával, kicsit megpirítjuk, felöntjük húslevessel (vagy vízzel) kb. tejföl sűrűségűre. Ízesítjük szójaszósszal, kis fehérborssal. Végül belekeverjük a tejszínt. Együtt felforraljuk. Megkóstoljuk hogy megfelelő-e a fűszerezése, esetleg még utánaízesítjük.
Elkészíti Gyarmati Ferenc, a filmhirado.hu szakácsa.
Nézd meg az Oktatás rovat Iskola bemutató filmjeit is!